4 Rész... Csoda
*Férfi:
- Ne álljatok már tétlenül!Azonnal hívjátok a mentőt!
*Másik férfi:
- Él még egyáltalán?
*Nő:
Szegény lány..Hisz csak a gyereket akarta megmenteni..
*Kuga:
- De hisz itt állok..Semmi bajom látjátok?
És épp ekkor érkezett meg a mentő.De ami ez után történt teljesen levitt a lábamról.A férfi amely a mentőkocsiban volt kiszállt és rAjtam keresztül ment el..
Hátrafordulva teljesen elsápadtam.
*Kuga:
De hisz...DE HISZ EZ AZ ÉN TESTEM!!!
A testemet bevitték egy közeli kórházba és egyből egy operáción kellett át mennem.Mindezt láttam.Láttam amit az orvosok csinálnak.Próbáltam visszajutni a testembe de nem sikerült.Amikor az operáció véget ért az orvosok egy reanimációs terembe vittek és hozzá csatlakoztattak egy géphez amelynek hála a testem még életben volt.Én szokás szerint a testem felett álltam és képtelen voltam felfogni,hogy mi történik.Amikor megemeltem a fejem folyton édesanyám könnyes szemeit láttam.De a legrosszabb az volt,hogy még megvigasztalni sem tudtam.Ettől még nagyobb bánat fogott el.Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta de amikor feleszméltem már szinte minden ismerősöm a suliból itt volt.Mindenki a mozdulni nem képes testemet nézte.Szinte majdnem elsírtam magam amikor megláttam a kétségbeesett arcaikat.
*Rosa:
- Részvétem mister és missis Naigino.
* misiss Naigino:
- Köszönjük,hogy eljöttetek.Kuga biztos nagyon örülne annak ha tudná,hogy most mind itt vagytok.
*Rosa:
- Ez csak természetes.Kuga a barátunk és mi eljöttünk,hogy meglátogassuk őt és támogassuk a szüleit amikor szükségük van rá ugye fiuk?
*Kentin:
- Ááá tessék? .....Ja igen...
*Armin:
- ...................
*Rasa:
- A fiúk is sokkban vannak a történtek után...Ezért most nem találnak megfelelő szavakat a részvét nyilvánításához.
* missis Naigino:
- Megértem őket...a lányom nagyon sokat mesélt rólatok.Folyton azt mondta,hogy ha ti nem állnátok mellé akkor ő már megőrült volna..
*Rosa:
- Nem unom el ismételni...természetes,hogy kiállunk mellette mivel a barátunk..Bármi is történjen nem hagyjuk cserben..és amikor felébred úgy fogunk viselkedni mintha semmi sem történt volna..Nagyon szeretjük őt...Őszintén szólva amíg ő meg nem érkezett az iskolánkba nem igazán voltak barátaim Armin pedig a játékokon kívül nem túl sok mindent látott Kentinről pedig nem is beszélek.Kuga megmutatta nekünk azt,hogy nem kell zárkózott embernek lenni és azt is,hogy jobb 2-3 igaz barát mint 1000 hamis.Szóval nagyon örülünk annak,hogy a barátunk lett és várjuk azt a pillanatot amikor kinyitja szemeit és újra mosolyt fog csalni az arcainkra.
*Kuga:
/ Rosa...Srácok...Köszönöm.../
Végig hallgatva a szüleim és barátaim beszélgetéseit sikerült egy kicsit lenyugodnom.
*Kuga:
/Végre valaki aki támogat engem és tényleg fontos vagyok neki../
Telt az idő de sehogy sem tudtam visszatérni a testembe.Mindenki...Még Rosa és anya is...Azok az emberek akik a legerősebbek voltak...már az ő hitük is kezdett megtörni...Hisz sehogy sem ébredtem fel.Őszintén szólva halvány fogalmam sem volt meddig aludhattam már és még meddig fogok.Nem tehettem semmi mást csak várhattam.Csak vártam...vártam..és vártam...S csak egyszer a terembe bejöttek a szüleim és az orvosok a nővérekkel együtt.
*Orvos:
- Készítsenek elő mindent.Hamarosan lekapcsoljuk a gépet.
*Orvos 2 :
- Búcsúzzanak el lányuktól amíg még életben van.Addig is kimegyünk,hogy beszéljenek.
* missis Naigino:
- Drága kicsikém...Nagyon sajnálom..de nekünk édesapáddal sajnos nincs más választásunk...Már túl sokáig nem ébredsz fel..Már senki sem hisz abban,hogy ez meg fog történni...Bárcsak kinyitnád most a szemeidet és ez a rémálom véget ért volna..Együtt hazamennénk mint régen és együtt vacsoráznánk..A barátaidat is meghívnánk,hogy jöjjenek..Mit szólsz? Csak fel kell ébredned és kész..
Épp amikor anya befejezte a beszédét a terembe visszajöttek az orvosok a nővérekkel együtt.
*Orvos 1:
- Higgye el...Már nem tehetünk mást...Ha már eddig nem ébredt fel már sajnos soha nem fogja megtenni..
*Orvos 2:
*bólintott a nővérnek és az megközelítette a gépet amely életben tartotta a testemet*
*Kuga:
- Nee! Nem akarok meghalni...*siettem oda a testemhez*
- Kérlek....Nem akarok meghalni....
Érintettem meg a testet és a lelkemnek sikerült az utolsó pillanatban visszajutnia a testbe.Kinyitva szürkéskék szemeimet körbepillantottam.De nem emlékeztem semmire ami ez előtt történt és arra sem,hogy mi volt amíg a lelkem külön volt a testtől.Az orvosok,a nővérek a szülők..mindenki aki épp a teremben volt kikerekedett szemekkel nézett engem..
*Orvos1:
- Csoda történt..ilyen hosszú kómában való töltés után az embereknek szinte 99% - a nem ébred fel..De neki sikerült..
*Orvos 2:
- Ez a gyerek...Úgy látszik őt szereti az Isten...
Az egyik nővér megközelített és segített felülni.A testem nagyon sovány lett,hajam hosszabb mint régen és a körmeim is hosszúak voltak.Egy szóval borzalmasan néztem ki akkor. A szüleim egyből a nyakamba ugrottak.Anya elsírta magát és nem tudod kiejteni egy szót is a száján.Annyira boldog volt akkor.Apa szemei is könnyekbe borultak.Szinte az egész estét hármasban töltöttük.A szüleim csak beszéltek és beszéltek.Én pedig csak hallgattam őket de sajna nem tudtam semmihez hozzászólni.Az orvosok megtiltották ,hogy a szüleim egyből elmeséljenek mindent..
*********Visszapillantás a szülők és az orvosok beszélgetésébe: *********
*Orvos1:
- Tiszta szívből gratulálok a lányuk felépülése alkalmából.
* missis Naigino:
- Köszönjük szépen doktor úr...
*Orvos:
- Megértem,hogy a lányukkal szeretnének most lenni de szánjanak nekem pár percet az idejükből.Az a helyzet,hogy a lányuk elvesztette az emlékei nagy részét és szinte semmire sem emlékszik.Ezért is jobb lenne ha egyből nem mesélnének el neki túl sok információt ami őt túlterhelhetné.
* missis Naigino:
- Oh...Szegény pici lányom....Természetesen nem fogunk neki túl sok mindent elmesélni egyszerre.Csak minél hamarabb gyógyuljon meg.Ez most a lényeg.
*Orvos 2:
- Nos köszönöm a megértésüket és minél hamarabbi gyógyulást kívánok..és most pedig ha megbocsájt..*kimegy*
Orvos 1:
- Ezt azért majd tudassa a lánya barátaival is ha hamarabb futna velük össze mint én..ne,hogy ők is túl sok mindenről kezdjenek el mesélni egyszerre..na és természetesen sokat kell pihennie.Minél többet annál jobb.
* missis Naigino:
- Ez csak természetes.
*Orvos 1:
- Nos akkor én is a legjobbakat kívánom és bocsássanak meg kérem de dolgom van.*kimegy*
*********Vissza a terembe ahol Kuga és a szülei vannak*********
* missis Naigino:
- Ne aggódj kicsim hamarosan az emlékeid vissza fognak jönni hozzád
*Kuga:
- .....................
* missis Naigino(anya):
- Biztosan éhes vagy...Hozzak neked valamit?
*Kuga:
*megráztam a fejem*
* missis Naigino:
*felsóhajtott*
- Szükséged van táplálékra..így is le vagy gyengülve..
*Kuga:
- .............
Mr Naigino (Apa):
- Édesanyádnak igaza van.Enned is kell valamit...
*Kuga:
*szó nélkül bámultam kifelé az ablakon*
* missis Naigino(anya):
- Pihenj...később még benézünk hozzád..
A nő amely az én édesanyámnak nevezte magát megsimogatta a fejem és egy puszit nyomva a homlokomra kiment a férfivel az mely szintén azt álitotta,hogy az apám.Így hát egyedül maradtam a szobában.Nem emlékeztem semmire.Azt sem értettem,hogy hol is vagyok pontosan.Az úgynevezett szüleim azt mondták,hogy később a „barátaim” eljönnek majd meglátogatni engem.De mivel rájuk sem emlékeztem egyszerűen halvány fogalmam sem volt arról,hogy mi várhat rám ami után találkozom majd velük..
- Ne álljatok már tétlenül!Azonnal hívjátok a mentőt!
*Másik férfi:
- Él még egyáltalán?
*Nő:
Szegény lány..Hisz csak a gyereket akarta megmenteni..
*Kuga:
- De hisz itt állok..Semmi bajom látjátok?
És épp ekkor érkezett meg a mentő.De ami ez után történt teljesen levitt a lábamról.A férfi amely a mentőkocsiban volt kiszállt és rAjtam keresztül ment el..
Hátrafordulva teljesen elsápadtam.
*Kuga:
De hisz...DE HISZ EZ AZ ÉN TESTEM!!!
A testemet bevitték egy közeli kórházba és egyből egy operáción kellett át mennem.Mindezt láttam.Láttam amit az orvosok csinálnak.Próbáltam visszajutni a testembe de nem sikerült.Amikor az operáció véget ért az orvosok egy reanimációs terembe vittek és hozzá csatlakoztattak egy géphez amelynek hála a testem még életben volt.Én szokás szerint a testem felett álltam és képtelen voltam felfogni,hogy mi történik.Amikor megemeltem a fejem folyton édesanyám könnyes szemeit láttam.De a legrosszabb az volt,hogy még megvigasztalni sem tudtam.Ettől még nagyobb bánat fogott el.Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta de amikor feleszméltem már szinte minden ismerősöm a suliból itt volt.Mindenki a mozdulni nem képes testemet nézte.Szinte majdnem elsírtam magam amikor megláttam a kétségbeesett arcaikat.
*Rosa:
- Részvétem mister és missis Naigino.
* misiss Naigino:
- Köszönjük,hogy eljöttetek.Kuga biztos nagyon örülne annak ha tudná,hogy most mind itt vagytok.
*Rosa:
- Ez csak természetes.Kuga a barátunk és mi eljöttünk,hogy meglátogassuk őt és támogassuk a szüleit amikor szükségük van rá ugye fiuk?
*Kentin:
- Ááá tessék? .....Ja igen...
*Armin:
- ...................
*Rasa:
- A fiúk is sokkban vannak a történtek után...Ezért most nem találnak megfelelő szavakat a részvét nyilvánításához.
* missis Naigino:
- Megértem őket...a lányom nagyon sokat mesélt rólatok.Folyton azt mondta,hogy ha ti nem állnátok mellé akkor ő már megőrült volna..
*Rosa:
- Nem unom el ismételni...természetes,hogy kiállunk mellette mivel a barátunk..Bármi is történjen nem hagyjuk cserben..és amikor felébred úgy fogunk viselkedni mintha semmi sem történt volna..Nagyon szeretjük őt...Őszintén szólva amíg ő meg nem érkezett az iskolánkba nem igazán voltak barátaim Armin pedig a játékokon kívül nem túl sok mindent látott Kentinről pedig nem is beszélek.Kuga megmutatta nekünk azt,hogy nem kell zárkózott embernek lenni és azt is,hogy jobb 2-3 igaz barát mint 1000 hamis.Szóval nagyon örülünk annak,hogy a barátunk lett és várjuk azt a pillanatot amikor kinyitja szemeit és újra mosolyt fog csalni az arcainkra.
*Kuga:
/ Rosa...Srácok...Köszönöm.../
Végig hallgatva a szüleim és barátaim beszélgetéseit sikerült egy kicsit lenyugodnom.
*Kuga:
/Végre valaki aki támogat engem és tényleg fontos vagyok neki../
Telt az idő de sehogy sem tudtam visszatérni a testembe.Mindenki...Még Rosa és anya is...Azok az emberek akik a legerősebbek voltak...már az ő hitük is kezdett megtörni...Hisz sehogy sem ébredtem fel.Őszintén szólva halvány fogalmam sem volt meddig aludhattam már és még meddig fogok.Nem tehettem semmi mást csak várhattam.Csak vártam...vártam..és vártam...S csak egyszer a terembe bejöttek a szüleim és az orvosok a nővérekkel együtt.
*Orvos:
- Készítsenek elő mindent.Hamarosan lekapcsoljuk a gépet.
*Orvos 2 :
- Búcsúzzanak el lányuktól amíg még életben van.Addig is kimegyünk,hogy beszéljenek.
* missis Naigino:
- Drága kicsikém...Nagyon sajnálom..de nekünk édesapáddal sajnos nincs más választásunk...Már túl sokáig nem ébredsz fel..Már senki sem hisz abban,hogy ez meg fog történni...Bárcsak kinyitnád most a szemeidet és ez a rémálom véget ért volna..Együtt hazamennénk mint régen és együtt vacsoráznánk..A barátaidat is meghívnánk,hogy jöjjenek..Mit szólsz? Csak fel kell ébredned és kész..
Épp amikor anya befejezte a beszédét a terembe visszajöttek az orvosok a nővérekkel együtt.
*Orvos 1:
- Higgye el...Már nem tehetünk mást...Ha már eddig nem ébredt fel már sajnos soha nem fogja megtenni..
*Orvos 2:
*bólintott a nővérnek és az megközelítette a gépet amely életben tartotta a testemet*
*Kuga:
- Nee! Nem akarok meghalni...*siettem oda a testemhez*
- Kérlek....Nem akarok meghalni....
Érintettem meg a testet és a lelkemnek sikerült az utolsó pillanatban visszajutnia a testbe.Kinyitva szürkéskék szemeimet körbepillantottam.De nem emlékeztem semmire ami ez előtt történt és arra sem,hogy mi volt amíg a lelkem külön volt a testtől.Az orvosok,a nővérek a szülők..mindenki aki épp a teremben volt kikerekedett szemekkel nézett engem..
*Orvos1:
- Csoda történt..ilyen hosszú kómában való töltés után az embereknek szinte 99% - a nem ébred fel..De neki sikerült..
*Orvos 2:
- Ez a gyerek...Úgy látszik őt szereti az Isten...
Az egyik nővér megközelített és segített felülni.A testem nagyon sovány lett,hajam hosszabb mint régen és a körmeim is hosszúak voltak.Egy szóval borzalmasan néztem ki akkor. A szüleim egyből a nyakamba ugrottak.Anya elsírta magát és nem tudod kiejteni egy szót is a száján.Annyira boldog volt akkor.Apa szemei is könnyekbe borultak.Szinte az egész estét hármasban töltöttük.A szüleim csak beszéltek és beszéltek.Én pedig csak hallgattam őket de sajna nem tudtam semmihez hozzászólni.Az orvosok megtiltották ,hogy a szüleim egyből elmeséljenek mindent..
*********Visszapillantás a szülők és az orvosok beszélgetésébe: *********
*Orvos1:
- Tiszta szívből gratulálok a lányuk felépülése alkalmából.
* missis Naigino:
- Köszönjük szépen doktor úr...
*Orvos:
- Megértem,hogy a lányukkal szeretnének most lenni de szánjanak nekem pár percet az idejükből.Az a helyzet,hogy a lányuk elvesztette az emlékei nagy részét és szinte semmire sem emlékszik.Ezért is jobb lenne ha egyből nem mesélnének el neki túl sok információt ami őt túlterhelhetné.
* missis Naigino:
- Oh...Szegény pici lányom....Természetesen nem fogunk neki túl sok mindent elmesélni egyszerre.Csak minél hamarabb gyógyuljon meg.Ez most a lényeg.
*Orvos 2:
- Nos köszönöm a megértésüket és minél hamarabbi gyógyulást kívánok..és most pedig ha megbocsájt..*kimegy*
Orvos 1:
- Ezt azért majd tudassa a lánya barátaival is ha hamarabb futna velük össze mint én..ne,hogy ők is túl sok mindenről kezdjenek el mesélni egyszerre..na és természetesen sokat kell pihennie.Minél többet annál jobb.
* missis Naigino:
- Ez csak természetes.
*Orvos 1:
- Nos akkor én is a legjobbakat kívánom és bocsássanak meg kérem de dolgom van.*kimegy*
*********Vissza a terembe ahol Kuga és a szülei vannak*********
* missis Naigino:
- Ne aggódj kicsim hamarosan az emlékeid vissza fognak jönni hozzád
*Kuga:
- .....................
* missis Naigino(anya):
- Biztosan éhes vagy...Hozzak neked valamit?
*Kuga:
*megráztam a fejem*
* missis Naigino:
*felsóhajtott*
- Szükséged van táplálékra..így is le vagy gyengülve..
*Kuga:
- .............
Mr Naigino (Apa):
- Édesanyádnak igaza van.Enned is kell valamit...
*Kuga:
*szó nélkül bámultam kifelé az ablakon*
* missis Naigino(anya):
- Pihenj...később még benézünk hozzád..
A nő amely az én édesanyámnak nevezte magát megsimogatta a fejem és egy puszit nyomva a homlokomra kiment a férfivel az mely szintén azt álitotta,hogy az apám.Így hát egyedül maradtam a szobában.Nem emlékeztem semmire.Azt sem értettem,hogy hol is vagyok pontosan.Az úgynevezett szüleim azt mondták,hogy később a „barátaim” eljönnek majd meglátogatni engem.De mivel rájuk sem emlékeztem egyszerűen halvány fogalmam sem volt arról,hogy mi várhat rám ami után találkozom majd velük..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése